A tó mosolya

Ebben a mesében Gábor és kiskutyája, Fifi nyaralni mennek egy tóparti házba. Süt a nap, mosolyognak a felhők, és minden tele van játékkal. Azt hiszik, ez csak egy szokásos labdázós nap lesz, de a tó halkan életre kel, és megmutatja nekik, milyen jó, amikor a világ is a barátod.

Gábor és Fifi a nyaraláson

Gábor és Fifi a piros autóval érkeztek a nyaralóhoz. Előttük csillogott a tó, mögöttük magasodott a hegy, fölöttük mosolygott a nap.
–Labdázzunk a parton! – mondta Gábor.
Fifi boldogan futkározott, a fű puhán susogott a talpuk alatt. Gábor egyre nagyobbat rúgott a labdába, míg egyszer akkorát lendült a lába, hogy a labda elszáguldott mellette, legurult a partra, és egy csobbanással belepottyant a tóba. Gábor megállt. A torka elszorult, mert félt bemenni a mély vízbe. Ekkor a tó lassan fodrozódni kezdett, mintha valaki odabent figyelne rá.

Egy kék pikkelyű halacska dugta ki a fejét a vízből.
– Ne félj, Gábor! – csobbant. – Vigyázunk a labdádra!
Köré úszott még két apró hal, és orrukkal lökdösték a labdát. A hullámok ringatták: locs-locs, egészen a part felé. A nap sugarai odasütöttek, kicsi szél támadt, és segített tovább tolni.
A labda visszagurult Gábor lábához. Gábor megkönnyebbülten felnevetett, és lehajolt a vízhez.
– Köszönöm, tó, köszönöm, halacskák!
Fifi vidáman ugatott, ez volt az ő köszönése. Később leültek a nagy fa alá. Gábor átölelte Fifit, és arra gondolt, hogy ezen a nyaraláson barátja lett a nap, a tó és az egész táj.

Amikor este lett, Gábor még egyszer a tóra nézett. Mintha a víz csillogása azt súgta volna: ma is vigyáztam rád. Gábor elmosolyodott, megsimogatta Fifit, és bebújt az ágyba. Tudta, hogy holnap újra játszhatnak, és ha valami gond adódik, nem maradnak egyedül, mert figyel rájuk az egész táj.