Milla a puha szőnyegen ült, előtte a színezőkönyve. Nagyon figyelt, ahogy lassan kis unikornist rajzolt. – Még kap egy nagy, színes sörényt – nevetett, és ceruzát váltott. Aztán eszébe jutott valami. – Kell még a rózsaszín! – felpattant, odaszaladt a polchoz. Mire visszafordult, a könyv nyitva hevert, de a lapok eltűntek. – Hűha… hol vagytok? – rebegte. Benézett az ágy alá, a párna mögé, a függöny mögé is. Sehol sem látta a kedvenc rajzait.

Az ablaknál halk dobbantás hallatszott. Csillagsörény, Milla unikornisa dugta be a fejét. – Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte finoman. – Elvesztek a színezőkönyvem lapjai – sóhajtott Milla. Csillagsörény fújt egy pici, csillogó pöffentést. A padlón apró színpöttyök jelentek meg, és kifelé kanyarogtak az ajtón. – Nézd csak! – biccentett. – Menjünk utánuk! Milla felült a hátára, erősen megölelte. Kilovagoltak a kertbe, a pöttyök egy bokorhoz vezettek. Az ágon egy lap libegett. Milla kinyújtotta a kezét, leemelte, és felnevettek. – Megvan egy! – mondta. A pöttyök azonban tovább csillogtak a rét felé.

Kint a réten a színpöttyök fényesen villogtak. Olyanok voltak, mint egy keskeny, tarka csík. – Ez egy igazi szivárványösvény – kacagott Milla, és megsimogatta Csillagsörény nyakát. Lassan lépkedtek utána, tapp-tapp, tapp-tapp. Az ösvény egy csobogó patakhoz vezette őket. A túlparton egy lap lengett a fűben. – Odaát van! – mutatott Milla. – De hogyan jutunk át? – kérdezte halkan, és a vízre nézett, ahogy csiribiri hangon csobogott.

– Ugorjunk együtt! – mondta Csillagsörény vidáman. – Fogd erősen a sörényem! Milla szorosan kapaszkodott. – Egy, kettő, háárom… hopp! – kiáltották, és a patak fölött átlibbentek. Csak egy-két csepp fröccsent, placcs, a víz visszanevetett. Milla felkapta a füben remegő lapot. – Megvan a második! – mosolygott. A színpöttyök tovább vezettek, most puha, tejfehér ködbe. Odaát minden halk volt és titokzatos. – Semmit sem látok – suttogta Milla. – Csak engem fogj, és lépkedjünk tovább – válaszolta Csillagsörény. A köd hirtelen felszakadt, előttük egy bokor tetején újabb lap csillogott. Milla nevetve lekapta. – Már három! – lelkendezett.

A színpöttyök még mindig nem fogytak el. Most egy lágyan emelkedő domb felé kanyarogtak, amerre Milla még sosem járt. – Vajon mi van ott fent? – kérdezte kíváncsian. – Mindjárt kiderül – felelte Csillagsörény, és lassan kapaszkodott fel. A fű halkan csilingelt a patája alatt, mintha dallamot dúdolna. A domb tetején a szél játékosan forgatott egy utolsó lapot. – Hé, várj meg! – kiáltott Milla, és futni kezdett utána. A lap ide-oda táncolt a levegőben.

Csillagsörény a szél elé vágtatott, magasra emelte a fejét. A lap finoman a homlokára libbent. – Megfogtuk! – nevetett Milla, és óvatosan leemelte. Leültek a domb tetejére, egymás mellé tették az összegyűjtött lapokat. Innen jól látszott a patak, a ködös rész és a kert is. – Ha nem vesznek el, sosem járok itt – mondta Milla halkan. – Most annyi új ötletem van rajzolni. Hazalovagoltak. Milla leült az ágy szélére, kinyitotta a könyvet, és színezni kezdett. Szeme lassan lecsukódott, keze még egy utolsót rajzolt. Csillagsörény csendben vigyázott rá, míg a színes álmok el nem ringatták.