Lili az ablak mellé telepedett a buszon, ölében ült Hápi, a sárga kiskacsa.
– Nézd, mennyi fa suhan el! – súgta Lili.
Hápi mintha visszasúgta volna:
– Engem a víz érdekel jobban!
Lili elmosolyodott, és jobban átölelte. A hátizsákjában ott lapult a fürdőruhája, egy labda és egy kis törölköző. A szíve gyorsabban vert, ahogy meglátta a hatalmas, csillogó vizet a távolban.
– Ott a Balaton! – kiáltotta. Anya és apa mosolyogva bólintottak.

A busz megállt, a meleg levegő azonnal megcsapta Lilit. A strandon mindenfelé színes napernyők álltak, labdák pattogtak, víz csobbant.
– Gyere, Hápi, keressünk helyet! – mondta.
Apa leterítette a pokrócot egy árnyékos fa alatt. Lili ledobta a szandálját, és talpa alatt megcsiklandozta a forró homok.
– Jaj, de meleg! – nevetett.
A parton messze vitorlások ringatóztak.
– Oda egyszer mi is felmegyünk – súgta Lili Hápinak.
A kiskacsa mintha izgatottan bólogatott volna.

Reggel még hűvös volt a víz, Lili óvatosan lépett bele.
– Jajj, de hideg! – sikongott, de közben nevetett.
Hápi bátran beugrott a hullámok közé, és nagyot csobbant.
– Gyerünk, pancsoljunk! – biztatta Lilit a fejében.
Lili karúszót húzott, és utána eredt. Locs-pocs, locs-pocs, a víz körülöttük táncolt. Versenyt úsztak a bójáig, aztán kagylót kerestek a sekély részen. Mire elfáradtak, már nagyon korogott Lili hasa.

– Éhes vagyok – jelentette ki Lili.
Anya elmosolyodott. – Akkor irány a büfé!
A sorban finom illatok keveredtek.
– Érzem a lángost – szippantott nagyot Hápi.
Lili is nagyot szippantott.
– Kérek egy sajtos tejfölös lángost, meg egy főtt kukoricát – mondta büszkén.
A forró lángos tetején fehér tejföl csíkok kacskaringóztak, a reszelt sajt lassan megolvadt. Lili letört egy falatot, Hápinak is odatartotta. A kiskacsa csőrére tejföl pötty került, Lili felkacagott. A kukorica roppant a foga alatt, édes leve kicsit rácsöppent a karjára.

Ebéd után Lili a víz felé nézett. A vitorlások lassan csúsztak a hullámokon. A kikötőnél egy mosolygós bácsi intett.
– Lesz egy rövid vitorlás kirándulás, jöttök?
Lili szíve nagyot dobbant.
– Anya, mehetünk?
– Ha felveszed a mentőmellényt, mehetünk – felelte anya.
A hajón Lili óvatosan lépett, hóna alatt szorította Hápit. A bácsi felhúzta a vitorlát, a szél belekaptott.
– Huúúú! – fütyült a vászon.
A hajó kicsit megbillent, Lili Hápiba kapaszkodott.
– Nem kell félni – suttogta magának. A következő hullámnál már izgatottan figyelte a vizet.

A part egyre kisebb lett mögöttük.
– Nézd, onnan indultunk! – mutatott Lili.
Hápi a habokat figyelte. A nap fénye ezer darabra tört a hullámok tetején.
– Olyan, mintha csillagok úsznának a vízen – mondta halkan Lili.
A szél simogatta az arcukat, a hajó puhán suhant. Amikor visszaértek a kikötőbe, Lili sajnálta, hogy vége. A parton leült a pokrócra, és bottal rajzolni kezdett a homokba: egy nagy hullámot, egy vitorlást, mellette egy kiskacsát és egy mosolygó kislányt.
– Ez volt a mi balatoni napunk, ugye, Hápi? – kérdezte.
Hápi mintha megint bólogatott volna.