A húsvéti erdőben ragyogott a reggel. A fák között puha köd ült, és a madarak csicseregtek: csip-csip-csirip! Tomi, a fehér nyuszi, nagyot ugrott. Bumm, puhán ért földet a mohán.
– Lili, ébredj! – szólt. – Ma kell a tojásokat a nagy tisztásra vinni!
Lili, a tavasz tündér, finoman lebbent. Ruháján apró virágok táncoltak.
– Jövök már! – nevetett, és kisport a fák közül.
A húsvéti fa alatt egy nagy fonott kosár várta őket. Tomi belenézett.
– Hoppá… üres – csodálkozott.
Lili homlokát ráncolta, aztán elmosolyodott.
– Nézd csak! Csillogó nyomok! – mutatta az avart, ahol apró, fényes pöttyök vezettek az erdő belseje felé.

A fényes nyomok között itt-ott zöld fűszálak hajoltak félre, mintha valami gurult volna rajtuk.
– A tojások elgurultak – kuncogott Lili. – Biztos játszani akartak az erdőben.
Tomi füle megmozdult.
– Akkor megkeresünk minden egyes tojást, és visszahozzuk a kosárba. Úgy lesz jó, ha mind együtt pihennek a tisztáson.
Lili bólintott.
– Igen, és útközben megnézünk minden titkos zugot is – mondta, szeme vidáman csillogott.
A nyomok egyszer csak sűrű bokorhoz vezettek. A bokor belsejéből halk zörrenés hallatszott: zsupsz.
– Hallottad? – súgta Lili.
Tomi óvatosan arrébb húzott egy ágat, és mindketten kíváncsian lestek be a sötétzöld levelek közé.

A bokor alól hirtelen vidám hang szólalt meg.
– Csip-csip! Ne féljetek, csak én vagyok! – és egy pici sárga csibe bújt elő. Fején csíkos tojáshéj sapka ült.
– Szia, én Tomi vagyok – mutatkozott be a nyuszi.
– Én pedig Lili – mosolygott a tündér.
– Engem Pipinek hívnak – billegett a csibe. – Láttam, ahogy a tojások gurulnak. Elbújtak a patak túloldalán.
Tomi szeme felcsillant.
– Pont oda tartunk! Eljössz velünk?
– Csip, persze! – csapott egyet apró szárnyaival Pipi.
Elindultak. Lábuk alatt ropogott az avar: ropp-ropp. A csillogó nyomok egyre fényesebbek lettek, mintha sietnének előttük.

Hamarosan elérték a patakot. A víz csobogott: csob-csob, és apró buborékok ugráltak a felszínen.
– Jaj, ez széles – mondta Lili, és kicsit aggódva nézett át a túlpartra.
Tomi méregette a partot.
– Én át tudok ugrani, de nektek túl nagy lenne – vakarta a fejét.
Pipi csillogó szemmel toppantott.
– Ismerek egy titkos kis hidat! – csipogta. – Gyere, kövessetek!
A kis csibe egy kanyargós ösvényre vitte őket. A fák közelebb hajoltak, mintha kíváncsian figyelnék őket. Az út végén mohapárnákból és vastag gyökerekből állt össze egy puha, keskeny híd.
– Tipp-topp, tipp-topp – ment át rajta Pipi.
Lili óvatosan követte, Tomi pedig nagyokat lépve utánuk ballagott.

A híd után az erdő egyszer csak kitárult. Egy nagy, napos tisztásra értek. A fűben színes tojások gurigáztak ide-oda.
– Nézd, ott egy pöttyös! – kiáltotta Lili.
– Ott meg egy csíkos! – mutatott Tomi.
Pipi vidáman kergette az egyik tojást.
– Csip-csip, gyertek vissza a kosárba! – kacagott.
De a tojások csak gurultak tovább: pörg-pörg, bum-bum, neki a puha fűnek.
– Így sose érünk a végére – lihegte Tomi, de a szeme mégis mosolygott.
Lili halkan gondolkodott, aztán felragyogott az arca.
– Kitaláltam valamit! Fogjunk össze!

Lili magasra emelte a kezét.
– Most tapsoljunk egyszerre! – kérte. – A tojások szeretik a vidám hangot.
Tomi felugrott, Pipi mellé állt, és hárman egyszerre kezdték:
– Taps-taps, klap-klap! – zengett a tisztás.
A tojások megálltak, mintha figyelnének, aztán lassan, pattogva elindultak feléjük: patt-patt, hopp-hopp.
Tomi kinyújtotta a kosarat, Pipi finoman terelgette a tojásokat, Lili pedig tündérport hintett köréjük, ami lágyan szikrázott.
Nemsokára az összes tojás a kosárban pihent. A tisztáson békés csönd lett, csak a madarak énekeltek halkan.
– Kész is – sóhajtott elégedetten Tomi.
– Szép húsvéti nap lett – mosolygott Lili.
Pipi nagyot ásított.
– Csip… holnap is játszunk? – kérdezte.
– Holnap is – felelték egyszerre, és együtt indultak vissza az erdei fához.