Egyszer volt, hol nem volt, egy kedves kis műhelyben lakott Mici, a narancssárga cica, és Frici, a fekete-fehér kutya. Mindketten szerelők voltak. Reggel, mikor a nap bekukucskált az ablakon, a műhelyben már szóltak a hangok.
Kling-klang, csatt-csatt, így zenéltek a csavarok és kulcsok. Mici kissé álmosan dörzsölte a szemét.
– Ma mit javítunk, Frici? – kérdezte halkan.
– Valami jó nagyot! – nevetett Frici, és véletlenül leejtett egy villáskulcsot. Csörömp!
Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon. A játszótérről hívták őket: a nagy piros autó meg sem mozdul, csak hallgat, mint egy kő.

– Jaj, a gyerekek nem tudnak játszani – szomorkodott Mici, és a bajsza is lekonyult egy kicsit.
– Induljunk gyorsan! – mondta Frici, és már húzta is a kék sapkáját a fejébe.
Beletették a szerszámos ládába a csavarkulcsot, a kis kalapácsot és a pumpát. A láda mélyén valami nagyon halkan csilingelt: csing-ling, csing-ling. De ezt most még egyikük sem vette észre.
– Készen állsz? – nézett rá Mici.
– Készen! – felelte Frici, bár a lába egy picit remegett az izgalomtól.
Elindultak a játszótér felé. A cél nagyon egyszerű volt: megjavítani a nagy piros autót, hogy újra mehessen: brumm-brumm!

A játszótéren szomorúan álldogált a nagy piros autó. A kerekei kicsit laposak voltak, a kormánya sem mozdult.
– Brumm… köh-köh… nem indulok – nyöszörögte halkan.
A gyerekek a homokozó szélén ültek, és figyelték Micit meg Fricit.
– Ne félj – simogatta meg Mici az autó oldalát. – Megpróbáljuk.
– Először pumpálunk! – mondta Frici.
Fogták a pumpát: puf-puf, puf-puf, jól felfújták a kerekeket. Aztán Mici megfogta a kormányt.
– Próbáld meg! – szólt.
Az autó fújt egy nagyot: fúúú… de még mindig nem indult be.

– Próbáljuk a csavarokat! – javasolta Mici. – Csavar-csavar, húz-húz, próbáljuk meg!
Ő csavart kicsit, Frici húzott kicsit. Csavar-csavar, húz-húz, próbáljuk meg! Az autó megint próbált szólni.
– Br… br… – de aztán elcsendesedett.
Mici kicsit megijedt, a füle lelapult.
– Mi van, ha nem tudjuk megjavítani? – suttogta.
Frici is elkomorodott, de aztán nagyot sóhajtott.
– Majd kitalálunk valamit – mondta, bár a hangja bizonytalan volt.
Ekkor a szerszámos ládából hirtelen erős csilingelés hallatszott: csing-ling-ling! Egy apró fénygömb repült ki belőle, és táncolni kezdett a levegőben.

A fénygömb lassan kibomlott, és láthatóvá vált egy picike tündér. Ezüst szárnya csillogott, derekán pici öv lógott apró csavarokkal.
– Szia! Én Csilli vagyok – nevetett csilingelő hangon. – Mindig a szerszámos ládádban utazom.
Mici szeme tágra nyílt.
– Te egy tündér vagy? – kérdezte ámulva.
– Olyasmi – kuncogott Csilli. – A csavarok barátja.
Frici megvakarta a fejét.
– Tudsz segíteni a nagy piros autónak? – kérdezte reménykedve.
– Persze! – bólogatott Csilli. – De együtt csináljuk. Először hallgassuk meg a motor szívét.
Mind a hárman odahajoltak. Csend volt. Se brumm, se brrr, csak halk szusszanás.

– Három csavar bújik el – magyarázta Csilli. – Ha mind a hármat megtaláljuk, az autó újra boldogan brummog.
Kerestek hát. Amikor találtak egy különös csavart, Csilli rászólt:
– Csavar-csavar, húz-húz, próbáljuk meg!
Első csavar: nyik-nyik… kattan. Második csavar: nyik-nyik… kattan. Harmadik csavar: nyik-nyik… kattan.
Hirtelen az autó lámpái felragyogtak, mint három kis csillag.
– Brumm-brumm! – szólt vidáman. Elindult előre, hátra, körbe-körbe.
A gyerekek tapsoltak, Mici bátrabban mosolygott, Frici büszkén húzta ki magát. Csilli apró fényport hintett a műhely kulcsaira.
– Mostantól nem vesznek el – súgta.
És ha holnap valami elromlik, Mici, Frici és Csilli újra útnak indul: csavar-csavar, húz-húz, próbáljuk meg – és mindig minden a helyére kerül.