Lili óvatosan letámasztotta a piros biciklijét a játszótér kerítéséhez. A fagyis bácsitól kapott csoki fagyit a bicikli kosarába tette, mert két kézzel akart hintázni. Bodza, a pelyhes kiskutya rögtön a homokozó felé szaladt. „Ne messzire!” – szólt utána Lili nevetve. Csiling! megszólalt a bicikli csengője, amikor a szél meglökte a kormányt. Lili még integetett egyet, aztán futott a mászókához. Mire visszanézett, a kosár üres volt. „Jaj, a fagyim!”

Lili szeme elkerekedett, a szája is lebiggyedt. Benézett a bicikli alá, a pad alá, még a bokor mellé is. Bodza közben szimat-szimat körözött a kerék mellett, aztán megállt, és nagy komolyan felnézett. „Te sem látod?” – kérdezte Lili. Bodza halkan vakkantott: „Vau!” A homokban apró, ragacsos cseppek csillogtak. Nem sok, épp csak néhány barna pötty. „A fagyi lecsöppent!” – mondta Lili. Követte a nyomot a hinta felé, ahol valami fehér papír kandikált ki a fűből.

A papír nem szalvéta volt, hanem egy rajzlap, rajta barna maszat és egy nagy, kerek nyom. „Ez meg micsoda?” – motyogta Lili. Bodza odatotyogott, megszagolta, majd a csúszda mögé szaladt. Suh! Lili utánairamodott. A csúszda tövében egy kisfiú üldögélt, és nagyon szomorúan nézte a kezét. „Véletlenül levertem a kosárból” – mondta halkan. „El akartam vinni neked, de ráejtettem a rajzomra.” Lili odanézett: a csoki fagyi szétolvadt, viszont a papíron furcsa mintát hagyott. Bodza izgatottan csóválta a farkát.

Lili először sóhajtott egy nagyot, aztán leguggolt. „Kár a fagyiért, de legalább megvan a rejtély” – mondta. A kisfiú bólintott. „Bocsánat.” Lili elmosolyodott. „Semmi baj. Gyere, mossuk meg a kezed!” A kútnál lefröcskölték a barna pacákat, pacs-pacs csobogott a víz. A fagyis bácsi, aki épp arra tolta a kocsiját, meghallotta a történetet, és nevetve adott Lilinek egy új csoki fagyit, a kisfiúnak pedig egy vaníliást. Bodza jutalmul kapott egy simogatást, a bicikli csengője pedig újra vidáman szólt: csiling!