A tanyán nagy készülődés volt, mert délutánra finom torta készült. Panni, a kicsi malac, izgatottan szimatolt a konyhaablak alatt. Szipp-szipp! Az édes illat odacsalta a kertbe is, ahol a fű között meglátta a csíkos zoknit. „Jaj, te biztos elvesztél!” röfögte kedvesen. A zokni persze nem felelt, csak himbálózott a szélben. Panni az ormányára vette, és elindult megkeresni a gazdáját. A pajta felől ekkor halk pöfögés hallatszott. Pöf-pöf-pöf! A traktor már ébredezett.

Panni arra gondolt, talán a traktor mellett dolgozó Bence hagyta el a zoknit. Vidáman tipegett a pajta felé, de az udvar közepén egy nagy pocsolya csillogott. Reccs, cupp! A malac megállt a szélén, és nagyot pislogott. „Jaj, ezt nem jó átugrani, mert a zokni sáros lesz.” Körülnézett, aztán meglátta Bencét, aki egy kis lapáttal kavicsokat pakolt. „Bence, segítesz?” kérdezte. A fiú odaszaladt, megsimogatta Panni fejét, és mosolygott. „Segítek bizony. Csináljunk kis utat a pocsolyán át!”

Bence kavicsot tett ide, kavicsot oda, Panni pedig óvatosan lépkedett utána. Kop-kop, cupp, kop! Már majdnem átértek, amikor a traktor halkan megbillentette a pótkocsiját, és egy szalmafonat lecsúszott. Bence szeme felcsillant. „Ez lesz a híd!” A szalmafonatot szépen a pocsolya fölé tette, így Panni könnyedén átsétált rajta. A zokni még mindig tiszta maradt az ormányán. A konyhához érve a nyitott ablakban hűlt a torta, rajta fehér hab és piros eprek. Panni nagyot nyelt, de ügyesen nem nyúlt hozzá.

Bent a konyhában Anna néni éppen nevetve keresett valamit. „Az egyik zoknim eltűnt!” mondta. Panni büszkén odavitte a csíkos zoknit, és finoman letette a székre. „Ó, hát megvan!” örvendezett Anna néni. Bence is megérkezett, a traktor pedig kint békésen pöfögött egy utolsót: pöf-f-f. Jutalmul Anna néni levágott egy pici szelet tortát Bencének, és egy puha, almás falatkát Panninak. A malac boldogan röfögött, aztán mind együtt nézték, ahogy a pocsolyában már csak csendesen csillog az ég.