Luca a puha, fényes táncteremben állt. Kék balettruhája finoman libbent, ahogy megmozdult. Rózsaszín cipője halkan súrolta a padlót: suhh, suhh. A nagy tükörből egy szőke, zöld szemű kislány nézett vissza rá.
– Ma este szépen szeretnék táncolni – suttogta Luca, és megszorította a szoknyáját.
Felemelte a karját, lábujjhegyre állt, és lépett egyet. Egy, kettő, forgás. A cipője koppant: topp, topp, topp. Aztán a lába kicsit összegabalyodott, és Luca majdnem lehuppant a földre. Elnevette magát, de a pocakjában mégis pici izgulás bújt meg.

– Miért olyan nehéz ez a tánc ma? – morfondírozott halkan.
Abban a pillanatban valami finom csilingelés hallatszott: csing-ling-ling. A tükör sarkán apró fény gyulladt, és egy kicsi alak bújt elő belőle. Szivárványos szoknyája forgott, szárnyai lágyan világítottak.
– Szia, Luca! – szólt a kis lény. – Én Csilli vagyok, tánctündér.
Luca szája tátva maradt.
– Te… igazi tündér vagy?
Csilli nevetett, kicsit megpördült a levegőben.
– Igen ám! Hallottam, hogy gyakorlod a táncot. Ha szeretnéd, megmutatok neked sokféle lépést, hogy a lábad vidáman találja a ritmust.

– Szeretném! – csillant fel Luca szeme.
Csilli apró pálcát húzott elő, megérintette vele Luca cipőjét.
– Csillanás, csusszanás, nyílj meg, táncos kis világ! – mondta.
A padló alattuk puhán megmozdult. A táncterem fala lassan elszíneződött, mintha színes sálakat lengetne valaki. Luca nem félt, inkább kíváncsian pislogott.
Egyszer csak egy nagy térre kerültek. Körben szalagok lengtek, középen fényes csík futott végig a földön.
– Nézd, ez a táncút – magyarázta Csilli. – Mindegyik színe egy másik tánc lépéseit rejti.
Luca lábujja bizseregni kezdett a cipőben.

Először a rózsaszín csíkra lépett. Lába magától nyúlt meg, karja lágyan emelkedett.
– Ez pont olyan, mint a balett! – nevetett Luca, és kecsesen forgott egyet.
Aztán átugrott a piros csíkra. A lába vidáman dobban: hopp, topp, hopp.
– Itt minden pattog és ugrál – mondta. – Olyan, mint egy vidám népi tánc.
Csilli bólintott, és tovább repült. Luca a zöld csíkra lépett. A teste hajlott, bukfencezni lett volna kedve.
– Itt olyan laza minden – kuncogott. – Mintha egy vicces, puha tánc lenne.
Végül a kék csíkra lépett, a lába kicsit csúszott, koppant, fordult.
– Ez olyan, mintha az utcán táncolnék! – kiáltotta Luca.
Kicsit össze is keverte a lépéseket, majdnem leült, aztán elnevette magát.

– Nem baj, ha összekevered – mosolygott Csilli. – Itt lehet próbálgatni.
– Kipróbálhatom egyszerre mindet? – kérdezte Luca.
– Persze! – intett a tündér.
Luca mély levegőt vett. Először rózsaszín mozdulattal lábujjhegyre állt. Aztán piros ugrással dobbant egy nagyot. Jött egy zöld, puha fordulat, végül egy kék, játékos toppanás.
Cipője édesen kopogott: topp, topp, suhh, hopp. A szoknyája körülötte lebbent, mint egy kék felhő.
– Ez az én saját táncom! – mondta Luca, és arca kipirult az örömtől.
Csilli apró csillagokat szórt köréjük, amelyek halkan pukkantak a levegőben.

A táncút lassan elhalványult, és Luca újra a saját tánctermében állt. A tükörben most is ott volt a szőke, zöld szemű kislány, de az arca egészen másképp ragyogott.
– Itt vagy még, Csilli? – kérdezte.
A tükör sarkán pici fény villant.
– Igen. Ha lépsz egyet, én is lépek veled – kuncogott a tündér.
Luca elmosolyodott, és még egyszer végigtáncolta a saját kis csillaglépéseit. A cipője halkan koppant, a padló puhán fogadta minden mozdulatát. A táncteremben meleg fény derengett, és a levegőben finoman megült a friss gyanta illata.